Ezt a bejegyzést mythos hatására írom meg, mert találtam a blogján egy olyan fenomenális cikket, hogy csak lestem, és tudtam, hogy mégjobban meg akarom valósítani az álmomat :)

Az én kis álmom nem is olyan kicsi. Sőt, mondhatni nagy és őrült, de tudok egy emberről, akinek már sikerült... Ő pedig Joan Jett, aki '75-ben gondolt egy kibaszott nagyot és megváltoztatta a zenei világot a bandájával, a The Runaways-szel. Ugyanezt akarom utána csinálni. Meg akarom mutatni a kis cukipofájú popénekes buziknak, hogy a rock igenis örök, és halhatatlan, és hogy egy lány is tud úgy gitározni, mint egy fiú!! Az álmom, hogy lesz egy rockbandám, ami csak csajokból fog állni és én leszek a ritmusgitáros. Ezt a mai világban elég kemény lesz véghez vinni, mert a mostani zenei élet úgy néz ki, hogy abból csinálnak sztárocskát, akinek cukimuki pofija van, és ezért világon a tinilányok 99%-a csorgatja utánuk a nyálát, az az egy százalék meg - köztük én is természetesen - agyfaszt kap tőlük. Vagy ha éppen nem pasiból szándékoznak hírességet faragni, akkor 

meg a nők kb. kurvák, olyan ruhában mászkálnak, amit egy épeszű ember nem venne fel (Gondolok itt arra, hogy pl. nyers húsnak tűnő anyagokat kötöznek magukra). És miért?! Mert egyébként semmivel sem tudnak kitűnni a tömegből. És a hangjuk a nullával egynelő, ezért kell számítógéppel megcsinálni a zenéjüket.(Természetesen most is van néhány istenáldotta tehetség, de ez nagyon ritka sajnos.) A 70-es, 80-as években nem volt ilyen, akkor az volt a híres, aki tényleg tehetséges volt valamiben. Aki tényleg különleges volt, aki nem akart a tömeggel sodródni. Ilyenek volt a The Runaways is, de kiválképpen Joan. (a képen Joan és Cherie Currie látható, a The Runaways énekese) Joan nem akart a tömeggel sodródni. Mert lázadni, és megmutatta, hogy igenis tud egy lány úgy - sőt jobban- gitározni, mint egy fiú. Amikor minden gitártanár azt mondta neki, hogy "Elekromos gitár lány kezébe nem való!", ő nem adta fel, és megtanult magától gitározni, és nem is akárhogyan! Ezért ő a példaképem és ezért tanulok eletromoson gitározni, azért szeretem a Gibson gitárokat, mert ő is szereti őket, azért hordok piros tornacipőt, mert ő is azt hordott. És itt még estig folytathatnám a sort. Én nem majmolom őt, én felnézek rá. És ennyi az én kis álmom :) 

És az igazi zene nekem itt kezdődik:
AC/DC-You shook me all night long: Halhatatlan szám. Ma reggel hallottam a ClassFm-en, ahol tényleg csak olyan zenét játszanak, amit a tömeg hallgat, mégis belefért a repertoárba egy rockszám '79-ből :) Nem tudom, hogy a One Direction, Kesha, Lady Gaga vagy éppen Selena Gomez számait lejátsszák-e 34 év múlva a rádióban... 
Guns n' Roses-Sweet child o' mine: Könyörgök, csak az a gitárjátékot tessék meghallgatni az elején ;)
The Runaways-Dead and justice:Csak a szöveget elég elolvasni. Ők magukról írtak, arról, amiket átéltek...
The Runaways-Cherry bomb:És a The Runaways leghíresebb száma :) Jó, nem mondom azt, hogy a Cherie nem volt egy ribi, mert azt volt... De ő mellette letett valamit azt asztalra ;) Azért nem kis dolog a világ első lány rockbandájának az énekesének lenni :)
Soul Asylum-Runaway train:Egy szám arról, hogy mennyi gyerek szökik el otthonról. És a szöveget itt is érdemes figyelni, mert nem beszélnek hülyeséget ;)

Örülnék, ha valaki írna véleményt erről, amit most leírtam :)